Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.01.22. Kiskunfélegyházi ÖF - Kalocsai K.E.

Kiskunfélegyházi Öregfiúk - Kalocsai K. E.

44 - 56

 

Felejthető hazai mérkőzés után indultunk Kiskunfélegyházára. Az egész csapat a győzni akarástól égett! El akartuk felejtetni ezt a vereséget magunkkal szemben és a szúrkolókkal szemben is.

 

Már a bemelegítésen látszott, hogy mindenki teljesen rákoncentrált a mérkőzésre. Bár a kiskunfélegyháziak indítottak egy 2 pontos dobással, de válaszunk erre egy 9 pontos lerohanás volt. Ezt a nagy lendületet az "Öregfiúk" nem tudták felvenni, ritmusunkat nem tudták tartani, így a negyedet 5 pontos előnnyel zártuk, ami mind a védekezésünknek, mind a tőlünk megszokott gyors lerohanásoknak volt köszönhető.

 

A második negyedet is mi kezdtük jobban, itt is az agresszív védekezésünknek köszönhetően a negyed felére elhúztunk 24-17-re. 13 ponttos előnyre tettünk szert, ami köszönhető volt két hátsó emberünk, Lakatos Peti és András Norbi "lepattanózásának" illetve Csamangó Csaba gyors és fürge védekezésének.. Ebben a negyedben már "sültek" a három pontosaink is Schmidt Rajcsi és Juhász Ármin révén. Ezt a negyedet egy nyolc pontos előnnyel zártuk.

 

 A félidő után egy picit elfáradtunk fejben, ami a védekezésünkben mutatkozott meg, de ennek ellenére Casey egymás után kétszer is betalált a "három pontos vonalon" kívülről. Az "Öregfiúk" felvették ritmusunkat aminek következtében ezt a negyedet megnyerték 7 pontos különbséggel, de a vezetést így sem tudták átvenni (37-43).

 

A záró etapban "ismét nálunk volt a labda". A csapat újra összeállt fejben, ami egy 7-1-es lerohanásban mutatkozott meg Vörös Balázs és Juhász Ármin vezérletével, de András Norbi is derekasan kivette részét a pontszerzésben.

 

 

 Ezt a meccset elsősorban a nagyon rendezett és agresszív védekezésünknek köszönhetjük!A 44 kapott pont az mindenképpen az egész csapat érdeme!Megmutattuk, hogy mire is vagyunk képesek, ha minden "összeáll fejben", koncentrálunk a meccsre, figyelünk egymásra és egységes csapatként lépünk a pályára

 

Részeredmények és pontszerzők:

I. negyed: 10-15

II. negyed: 10 - 18

III. negyed: 17 - 10

IV. negyed: 7 - 13

 

András Norbi - 13

Schmidt Rajcsi - 11/3

Vörös Balázs - 11

Juhász Ármin 10/3

Katus Zoli - 9/6

Lakatos Peti - 3

Csamangó Csaba -

Kanczler Feri -

 

Bírók: Szabó Péter és Baukó Ferenc