Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.04.08. Credit K.S.E. - Kalocsai K.E. (rájátszás)

Credit KSE - Kalocsai K.E.

68 : 54

 

 

 

2010. április 12-én megkezdtük rájátszásbeli küzdelmeinket. Tudtuk, hogy nehéz összecsapásra számíthatunk, mert a Kerekegyháza először is előttünk állt a tabellán, ha csak 4 ponttal is, másodsoron pedig aki ismeri a két csapat egymás elleni mérkőzéseit az tudhatja, hogy mindig ki -ki mérkőzéseket játszik egymás ellen a két csapat. Sajnos az is mi hátrányunkra szólt, hogy egyik alap emberünk András Norbi nem tudott a csapat rendelkezésére állni bokasérülése miatt. Ennek ellenére is bíztunk a meglepetés erejében, hiszen aki ismeri a csapatot az tudhatja, hogy az egységünkben van az erőnk.

 

Már a labda feldobásnál látszott, hogy nehéz ütközet előtt állunk, mert a kerekiek talán a legerősebb kezdő ötösükkel álltak fel látván, hogy szinte center nélkül kell végigjátszanunk a mérkőzést. Ugyan az első kosarat mi szereztük, de a kerek is támadásba lendült és szó szerint sorra dobálták a kosarakat. A negyed közepére már 12 ponttal is vezettek, ami a mi védekezésünket is minősíti. Nem találtuk az ellenszert a kerek támadásai ellen. Arról nem is beszélve, hogy szinte nem tudtak hibázni, mert ebben a negyedben 6 hárompontost is kaptunk. Így fordult elő, hogy az első rész végére már 16 pont volt a hátrányunk.

 

A második részben taktikát váltottunk. Az első negyed zónavédekezése helyett átálltunk inkább szoros emberfogásra, ezzel is megakadályozva az ellenfél hihetetlen dobóformáját. Ez a taktika sikeresnek bizonyult. Az agresszív védekezésünknek köszönhetően rengeteg támadás sikerült kivédekeznünk és ezeket a helyzeteket részben sikerült is kosárra váltani. Ekkor inkább a kerekiek szakították meg a játék ritmusát időkérésekkel, ezzel megakadályozva a mi lendületünket. Ezen etapot így is sikerült megnyernünk 4 ponttal és a 16 pontos hátrányunkat lefaragni 12-re.

 

A félidei szünetet követően ugyanott folytatták a csapatok ahol a második negyed végén abbahagyták. Itt is nekünk sikerült az első kosarat szerezni. A negyed elején ugyan még felváltva estek a kosarak, de az etap közepére már sikerült visszahoznunk a mérkőzést a lélektanilag is sokat jelentő 10 pont alá. Ezt a negyedet is sikerült megnyernünk 5 ponttal és folyamatosan dolgozni le a hátrányunkat. Itt is a kerekikek látszottak idegesebbnek, talán azért is, mert a mérkőzés menete nagyon hasonlított a tavaly őszi rangadó menetére.

 

Az utolsó részt is mi kezdtük jobban 6 pontot dobtunk zsinórban és már csak 1 pont volt a kerekiek előnye. Ekkor az ellenfélen látszott, hogy teljesen összezavarodott és gyors időkéréssel próbálta rendbe szedni sorait. Hirtelen taktikát váltottak és emberfogásos védekezésről átálltak zónavédekezésre. Ez teljesen összezavart bennünket talán azért is, mert nagyon sokat kivett belőlünk a két negyed alatti felzárkózás. Látszott rajtunk, hogy teljesen elfáradtunk, mind testben, mind fejben. Ezt látván az ellenfelünk könyörtelenül kihasználta minden egyes hibánkat és maguk javára fordítani a mérkőzést. Olyan hibákat vétettünk ezen rész alatt a pályán, amit nem igazán szoktunk, de ez betudható a túlzott fáradtságnak is. Ennek ellenére le a kalappal a teljes csapat előtt, mert a nehéz pillanatokban sem adtuk fel és derekasan küzdöttünk az egész mérkőzés folyamán.

 

Részeredmények és pontszerzők:

I. negyed: 30 : 14

II. negyed: 10 : 14

III. negyed: 8 : 13

IV. negyed: 20 : 13

 

Tóth Bence: 13

Katus Zoltán: 12/6

Juhász Ármin: 12

Lakatos Péter: 11/3

Vörös Balázs: 7

Schmidt Rajcsi: 1

Kanczler Feri: -

Csamangó Csaba: -

 

Bírók: Budai Csaba, Arató Balázs