Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.02.20. Kalocsai K.E. - Nagykőrösi Sólymok

 Levadásztuk a Sólymokat!

 

  Kalocsai K. E. - Nagykőrösi Sólymok

55 - 49

 

Nem volt könnyű trófea, de utolsó alapszakaszbeli hazai mérkőzésünkön győzelmet tudtunk elérni az igen nagy számban jelenlévő szurkolótáborunk előtt, amit ezúton is ismételten nagyon szépen köszönünk mindenkinek!

Hullámvölgy ide- hullámvölgy oda, tudtuk, hogy akármennyire is a gödör alján voltunk mostanság, itthon csak egyetlen egy variáció fogadható el a mérkőzés kimenetelét illetően: ez pedig nem más, mint a győzelem! Hazai közönség előtt, hazai pályán más elvárható eredmény nem is lehetne. Akár még abban is bízhattunk volna, hogy az őszi forduló során idegenben Nagykőrösön 13 pontos győzelmet tudtunk elkönyvelni, de az már akkor sem volt egy könnyűnek nevezhető meccs...

A csapatnak javítnai valója is bőven akadt, hiszen becsúszott három olyan vereség is, aminek nem szabadott volna és amely három meccsből legalább kettőt simán tudott volna hozni a gárda!

Szóval ilyen előjelekkel vágtunk neki a derbinek, ami ennek megfelelően elég görcsösen alakult. Valahogy nem tudtunk felülkerekedni az ellenfelen és hiába próbálkoztunk a gyors indításokkal és váltottuk esetlegesen pontra azokat, mindig mi futottunk az eredmény után. A félidőben is döntetlennel fordultunk, itt ekkor ugyanis 37-37 volt az eredményjelző táblán.

A szünet után a harmadik negyedben sem sikrült meglépnünk ellenfelünktől, hiszen itt már nem mentek a lerohanások sem, mivel fáradtunk mi is, de természetesen az ellenfél is. Egyéni betörésekkel próbáltuk faragni a hátrányunkat, de így is az eddigi tendenciának megfelelően döntetlennel fordultunk az utolsó negyedre.

A negyedik negyed végén azonban sikerült a jobb fizikális erőnknek köszönhetően felülkerekednünk az ellenfelen mind támadásban, mind pedig védekezésben, így a végén egy szerény, de annál fontosabb 6 pontos győzelmet tudtunk elkönyvelni. Azért is volt rendkívülien égető a siker, mert ezzel a győzelemmel biztosítottuk magunkat a felsőházi rájátszásban így a tavasz folyamán igen kemény ütközetekre számíthat az, aki a Városi Sportcsarnok nézőterére kilátogat majd és buzdítja a kalocsai csapatot!

 

Kezdők:

Vörös Balázs: 19 pont

András Norbert: 2 pont

Katus Zoltán: 5 pont

Lakatos Péter: 2 pont

Schmidt Rajmund: 5 pont

 

Cserék:

Csamangó Csaba: 0 pont

Tóth Bence: 3 pont

Juhász Ármin: 16 pont

Dr. Varga Ákos: 3 pont

Kanczler Ferenc: 0 pont

Jakab Demeter: Nem lépett pályára

Kiss Zoltán: Nem lépett pályára

 

Eredmény:

1. negyed: 10 - 15

2. negyed: 13 - 12

3. negyed: 14 - 10

4. negyed: 19 - 12

Végeredmény: 55 - 49